Bertalan Gyula, a Kancellár Birtok borászati és kereskedelmi vezetője meséli el, hogyan fogadták a somlói borokat Dél-Koreában, a világ borainak elitjében.
Nem mindennap adatik meg, hogy az ember a világ másik felén, Szöul szívében, a CMB Experience negyedik emeletén sétáljon be egy borbirodalomba, és egyszer csak saját borait lássa a világ legjobbjai között. Már ez önmagában is felejthetetlen élmény volt – de az este, ami ezután következett, minden várakozásomat felülmúlta.
A koreai tulajdonosok kedvessége és figyelmessége már az első pillanattól érezhető volt. Meghívtak egy különleges kóstolóra, ahol három Kancellár bor is bemutatkozott a világ elit borai között. Minden borhoz külön ételpárosítás és sommelier-ajánlás járt, igazi gasztronómiai élmény volt az egész.









Bevallom, engem is alaposan megetettek és megitattak – de nehéz is lett volna nemet mondani ilyen szívből jövő vendéglátásra. Az este során Korea egyik legismertebb boros szakújságírója Mr Choi is csatlakozott hozzánk, hogy első kézből ismerhesse meg a Kancellár Birtok borait és a somlói terroir különlegességeit. Amikor megkóstolta borainkat, csak annyit mondott: „Ez tényleg más. Ez különleges.” – és abban a pillanatban tudtam, hogy sikerült átadnunk valamit Magyarországból, Somlóról.
Érdekességképpen boraink szöuli árai, átszámítva magyar forintra, valóban impozánsak: az AI Cuvée 580 000 won, ami körülbelül 155 000 Ft, a Furmint 2021 150 000 won, ami nagyjából 40 000 Ft, az Irsai 2024 pedig 85 000 won, ami mintegy 23 000 Ft Ez jól mutatja, hogy a Kancellár Birtok borai prémium kategóriát képviselnek a távoli piacon.
Ahogy telt az este, a borok mellett egyre több történet, mosoly és baráti pillanat született. Egy pohár bor után már nem volt határ sem nyelvben, sem kultúrában – csak a közös szenvedély maradt: a bor szeretete. Valaki tréfásan megjegyezte, hogy „egy kisebb ország GDP-jét megittuk” – és valóban, nem spóroltunk az élményekkel. De ki számolja, ha egyszer ilyen pillanatokat élhet át az ember?
Nekem ez az este nemcsak egy sikeres bemutatkozás volt, hanem egy mélyen személyes élmény is: látni, hogy a Kancellár Birtok borai Koreában is elismerést aratnak, és hogy a Somló szelleme ott is megérinti az embereket. Büszke vagyok rá, hogy magyar borászként és kereskedőként részese lehettem ennek. Egy biztos: ez az este örökre megmarad bennem.